A súlyosan fogyatékos személyek személyi gondozóinak jogai finanszírozásának és ezeknek a személyeknek a havi juttatásainak a problémája jogi és adminisztratív szempontból nem teljes körű hatáskönyv átruházását jelent a helyi hatóságok felé.
Jelenleg, a vonatkozó jogszabályi keret szerint ezek a kiadások legfeljebb 90%-át fedezik az ÁFA-ból levont összegből, a különbözetet pedig a helyi költségvetések fedezik. Valójában ez a finanszírozási struktúra további költségvetési terheket eredményez az adminisztrációs területekre (UAT) vonatkozóan, különösen a korlátozott adóforrásokkal rendelkező önkormányzatok számára.
A „forrás követi a hatáskört” elv alapján, amelyet a helyi közfinanszírozásról szóló jogszabályok és az adminisztratív tanítások is elismernek, minden olyan felhatalmazás, amelyet a központtól a helyi önkormányzatok felé átruháznak, teljes finanszírozással kell kísérni. Ebben az esetben a súlyosan fogyatékos személyek jogainak kezelésére vonatkozó hatáskörök átruházása az önkormányzati önkormányzatok felé történt anélkül, hogy a kiadások teljes fedezetét biztosították volna, ami ezzel ellentétes a fent említett elvvel. Valójában a polgármesteri hivatalok felelősek egy nemzeti szociális politikának a végrehajtásáért, azonban elégtelen erőforrások mellett.
Ez a finanszírozás közvetlenül befolyásolja a városok és a községek fejlesztési képességét. A saját források, amelyeknek az infrastruktúraba, az oktatásba vagy a közszolgáltatásokba kellene irányulniuk, e kötelezettségek fedezésére kerülnek felhasználásra. Azokban a településeknél, ahol sok kedvezményezett van, ez a helyzet költségvetési egyensúlyhiányhoz és akár más helyi programok végrehajtásának lehetetlenségéhez is vezethet.
A személyi gondozók jogainak és a súlyos fogyatékossággal élő személyek juttatásainak finanszírozása nemzeti szociális politikából eredő kötelezettség. Természetesen a kapcsolódó költségeket teljes egészében az állami költségvetésnek kell fedeznie, „a forrás a hatáskör szerint” elvvel összhangban.
A jelenlegi formula fenntartása, amelynek révén egy rész a terheket a helyi költségvetésekre ruházza át, befolyásolja a helyi önkormányzatok pénzügyi autonómiáját, és sérti a arányosság elvét, ahelyett hogy a helyi önkormányzatokat a költségvetési egyensúly elé állítja. A helyes jogi megoldás legyen vagy a központi szintű teljes finanszírozás, vagy egy kompenzációs mechanizmus bevezetése, amely arányos a minden egyes önkormányzatban működő kedvezményezettek tényleges számával.
Ebben a kontextusban felmerült annak lehetőségét is, hogy az egész problémakör kezelését egyetlen, a Munkaügyi Minisztérium alá tartozó intézménynek, mint fő költségvetési igazgató intézkedjen, amelynek sajátos költségvetése és mechanizmái legyenek rendelkezésre állók. Egy ilyen megközelítés biztosíthatja a források elosztásának egységességét és hatékonyságát, azonban figyelembe kell venni, hogy ezen intézménynek nem csak a megfelelő költségvetést kell biztosítania, hanem elegendő személyzetet is ahhoz, hogy fedezze az adminisztrációs feladatokat. A jelenlegi körülmények között a feladatokat minden egyes önkormányzati egység szintjén legalább egy személy végzi, ami felveti azt a kérdést, hogy a humánerőforrások tényleges átvételét a hatáskör átruházásával együtt kell-e végrehajtani.
